Éva a söralátéttel szórakozott, miközben nagy ritkán kortyolt egyet söréből. Unta magát. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne egy ágyban feküdni és hallgatni valami ősrégi számot, amit még gimis korában szeretett.
Milyen jó lenne hazamenni!
Sohasem hitte, hogy egyszer ilyesmire fog gondolni. Hogy hazavágyik majd oda, ahonnan idáig menekült, a fényes és tágas Budapestre. Anyja a szomorúságtól kimetszett arcát most egész gyönyörűnek látta, amint maga elé idézte. Ráncok és ráncok és a ráncokban szépség. Öcsi valószínű most ugyanazokat a köröket futja! Apja hiányát pedig még mindig egy nagy fekete lyuknak érezte, ami ott tátong minden szobában, szóban és percben. De anyja fojtogató, szorító ölelésből bármennyire is szar helyzetet idézett elő vele, szabadulni akart.
Egyetem. Bölcsészkar. Francia szak.
Minden egyszerűen lepergett. A felvételi, a beköltözés a koleszbe. Minden egyedül, minden simán. Most mégis ez a furcsa, eddig ismeretlen érzés: honvágy.
Tetejébe ez a szerencsétlen évfolyam-party! Ő maga sem hitte, de semmi kedve nem volt idétlenül rázni, "elengedni" magát. Pedig általában egy-két sör után ment neki. És annyi pia már most is megvolt. De most csak ült, és mivel ez nem az a bezsélgetős este volt, többnyire magát ette egy a tánctér melletti boxban. Bár a koleszba se volt semmi kedve visszamenni, pedig már kettő körül járt. A baj az volt, hogy nem volt álmos, egy kicsit sem. Nem tudta, hogy a két délelőtti kávé vagy az üvöltő zene tartja ilyen felvillanyozott éberségben, de egyszerűen érezte, hogy nem lenne képes még síri csendben sem elaludni.
Holnap reggel kilenckor előadás. Nem biztos hogy bemegy. Bár ez csak a harmadik hét, már jópár előadás szkippelt. Felfedezte magának Pestet, az antikvárokat, a kocsmákat. Persze nem egyedül. Mindig volt vele valaki. A Janka, a szobatársa, vagy a Dalma, a francia szakról de néha még egy Robi nevű srác is, akivel szintén szaktársak voltak.
De ma valahogy mindnek dolga akadt. Egyedül maradt, mint a dölyfös hold a sok idegesítő csillagával.
Az évfolyam még kitartóan bulizott. A lányok a pár rendes és arra érdemes hetero fiúnak a nyakába csipaszkodtak és nyalták őket, míg nem szégyellték. Majd holnap elrendezik hogy "bocsi, bocsi valakivel táncolni kellett. De amúgy semmi, bocsi..." A többség tényleg csak ennyire tartotta értékesnek magát és a fiúkat. Fárasztó volt az egészet nézni is Éva számára.
Utolsó kör. Ideje tényleg menni! A pultnál szokása szerint a búcsúzások előtt kért két deci félédes bort. "Ne feküdj le aludni keserű szívvel és szájízzel!" A sörből már így is elege volt.
-Jó választás. - Éva homlokráncolva fordult meg az érdes férfi hangra
- Szia! Máté...
- Éva.
Egy magas, kócos-barna hajú srác állt előtte, fogai közt valami irtózatosan büdös, izzó cigarettával.
